Véget ért az ingyenes pályázatíró képzés

Hargita Megye Tanácsa és az alintézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynökség Pályázás önerőből címmel szervezett három napos pályázatíró képzést, amelyet egy versennyel összekötött vizsgával zártak.

 

A verseny során a jelentkezők a 2023-as évben a Hargita megyei kulturális projektek támogatására kiírt pályázati felhívás ötletét dolgozták ki. A résztvevők egy három tagú bizottság előtt mutatták be munkáikat, amely során a tagok közösen megfogalmazott elbírálási szempontok mentén díjazták a legjobb munkákat.

 

Az alábbiakban a képzésen résztvevő Benő Krisztina beszámolóját olvashatják.

Köszönjük szépen a visszajelzést és jelenlétet!

 

Pályázatíró kisokos
Élménybeszámoló

De vagány! Amúgy is a pályázatok korát éljük!
Így reagált egy ismerősöm, amikor beavattam, hogy én egy pályázatírós kurzusra fogok járni.
Mit tanultatok? Szólt a kérdés már az első alkalom után. Nem egyszerű összefoglalni, egy egyszerű kérdésre adott válaszként.
Kezdtük, amivel kezdeni kell. Kik jogosultak pályázni és hol lehet pályázatok után kutakodni, kezdtem bele a mesélésbe. Persze ennyinél nem lehet megállni. Hargita Megye Tanácsának 13-as terme megtelt információkkal, néha meleg levegővel is, de egy frissítő szünet mind a két jelenséget mérsékelte.

A képzés háromnapos volt, délután 2 órától körülbelül 8 óráig tartott. Utolsó egy órában kötetlen beszélgetésre került sor. Itt a résztvevők egymás között beszélték meg, amit az előadás ideje alatt magukba tartottak, elmélyítették a tudásukat, vagy megvitattak egy-egy sokoldalú kérdést, esetleg problémát. A tanár urat egy végsőkig segítőkész hozzáállás jellemezte az első pillanattól kezdve. A kurzus utáni szabad beszélgetéseken mindig ott maradt a résztvevőkkel, tanácsokat és építő kritikákat is bőven osztogatott. Előadás módjára vonatkozóan különösen kedveltem, hogy a résztvevőktől kért példákat, helyzeteket annak érdekében, hogy még testhezállóbbá, érthetőbbé váljon a tananyag.
Megtanultuk milyen szempontok alapján készül egy SWOT analízis, miért érdemes SMART célokat meghatározni. De azt is kiemelte az oktató, hogy a pályázat van az ötletért és nem fordítva. Első sorban egy ötletre van szükségünk és ahhoz keresünk pályázatot. Ezt követően pedig az elméletben elsajátított módszereket, közösen áthelyeztük a gyakorlás mezejére, vagyis konkrét példára mi készítettük el az elemzéseket. Mint kiderült a gyakorlati részben születnek és fogalmazódnak meg a kérdések. Mind egyetértünk, hogy gyakorlat nélkül keveset érne a meghallgatott előadás. Ha már gyakorlat, a 3 nap képzés egy versennyel zárult, de erről majd később.

Azzal a gondolattal érkeztem a pályázatíró kurzusra, hogy első sorban információt szerezek a pályázatok milyenségéről, forrásairól, feltételeiről. Visszatekintve úgy gondolom, ennél többet kaptam. Készséges oktatót ismertem meg, az elvárásokon túl mélyebb, rétegesebb tudásra tettem szert. Úgy gondolom a résztvevők a tanult módszerek és megismert lehetőségek által jobban belelátnak a pályázatírás csínjába – bínjába. Ehhez már némi tapasztalat illetve sok-sok bátorság kell, ami biztosan elvezet a jól megírt, sikeres pályázatokig.

Augusztus 2-a, szerda, elérkeztünk a verseny napjához. Az első kurzus napokhoz képest ugyan kevesebb résztvevő jelent meg ennél a szakasznál, de biztosan állíthatom a leglelkesebbek jelen voltak.
A részletek, kritériumok világosak voltak mindenki számára, hiszen az utolsó kurzuson egyeztettünk ezekre vonatkozóan. Kulturális témájú pályázatokat kellett megírni, felhasználva az elsajátított tudást és módszereket.
Mielőtt mi, versenyzők – hiszen ezen a napon a résztvevőkből versenyzők váltak- bemutattuk volna a saját ötleteket és pályázatokat, egy rövid, egyszerű tesztet oldottunk meg. Ezen teszt eredményeinek az ismertetése után rá is tértünk a lényegre. Az zsűri tagjai a következők voltak: Farkas Enikő, Programok és projektek vezérigazgatóság vezérigazgató-helyettese, Bakos Levente, egyetemi tanár és oktató, Ianovits István, kulturális pályázatokért felelős tag. A versenyzők közül ki powerpoint bemutatóval, ki plakáttal és kik szóban próbálták meggyőzni az elbíráló bizottság tagjait, hogy az ő pályázata a legjobb. Érdekes és tanulságos volt egymást meghallgatni és ennyi féle ötletet megismerni. Ahogy egy versenyhez illik, a zsűri pontjai alapján elkészült a sorrend, majd az első 3 helyezettet értékes díjban részesítették. Gondosan elkészített, alaposan végiggondolt munkák voltak, gratulálni tudok a győzteseknek.

Ajánlani tudom csak a képzést főleg azoknak a személyeknek, akik pályázatokkal foglalkoznak vagy szeretnének a jövőben. Ötletek megvalósításához, a szükséges információkon kívül, még valami fontosra szert tehetnek, kapcsolati tőkére. A kapcsolati hálónkat nagyban és minőségében tudjuk bővíteni ezen alkalmakkor, hiszen olyan emberek társaságában vagyunk, akik ugyanabban érdekeltek.
Köszönjük szépen a lehetőséget a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének, illetve külön köszönet Dr. Bakos Levente oktatónak és az Edutech Consultingnak az együttműködésért.

Dr. Bakos Levente tanár úr végig a kurzus során a bátorságot hangsúlyozta, ezzel szeretném zárni én is a beszámolómat. Csak úgy juthatunk el a megálmodott ötletek megvalósításáig, ha próbálkozunk, dolgozunk érte, kitartunk és végig bátrak maradunk!

Benő Krisztina

Forrás: https://hargitamegye.ro/beszamolo-a-palyazas-onerobol-cimu-projektrol/