IFI MÁGNES – Ifjúsági tér a Hargita Megye Tanácsa épületében
Koncepció:
Megyeszinten megfogalmazódott a probléma, hogy a fiataloknak szükségük van egy helyre, ahol találkozni tudnak, megszervezhetik a programjaikat. Erre az igényre válaszként hozzuk létre az ifjúsági teret.
Az ifjúsági tér elsődleges célja a kényelmes közösségi helyszín kialakítása gyűlésekre, kapcsolatépítésre, akár kikapcsolódásra, továbbá bármilyen más, fiatalokat érintő program megvalósítására. A terem lehetőséget kínál a fiataloknak megszervezni gyűléseiket, találkozni barátaikkal és új emberekkel, de ezálltal közelebb kerül az ifjúság és a közszféra, emberi kapcsolatok születnek, amelyekből új ifjúsági projektek virágozhatnak.
Első kézből informálódhatnak a fiatalok a nekik szánt eseményeinkből, a regisztrációs folyamat elindulásával kialakíthatjuk adatbázisainkat, amivel még hatékonyabban kommunikálhatunk majd az aktív fiatalságnak.
Nemcsak az ifjúsági- és civil szervezetek, hanem egyéni érdeklődők számára is nyitott lesz a hely, ezzel bevonva új embereket a közösségi tevékenységekbe, egyesületi vagy intézményi életbe.
Bár a 2022-es Európai Ifjúsági Év kapcsán született a tér gondolata, hosszútávon akarjuk működtetni a fiataloknak szánt helyiséget, ezért a tartalmi és aktív működés elsődleges célunk.
Idén az Ifi Mágnes online kommunikációs felületet is kap, hiszen, a szintén a TalentMagnet projekt keretében készülő telefonos applikáció lesz az itt zajló programok és lehetőségek virtuális tára.
Számunkra kiemelten fontos a fiatalokkal való szorosabb viszony kialakítása, az ifjúsági tér egy hosszútávú, egyedi megoldásnak bizonyul, amely egyedülálló kezdeményezés, így bízunk benne, hogy nagy igény fog mutatkozni a fiatalság részéről is.
Hargita Hazavár Karrieriroda
Hargita Hazavár Karrieriroda fogadja 2023-tól a fiatalokat a megyeháza alagsorában, az ifjúsági térnek kialakított helyiségben. Célunk segítő kezet nyújtani a karriertervezés folyamatában, akár az első lépéstől kezdve. Pályaválasztás, munkahelykeresés, munkahelyváltás, fejlődés, ösztöndíj, pályázás: ha ezek közül valamelyik folyamat előtt állsz, vagy már nyakig benne vagy és elakadtál, keress bátran! Támogatunk téged személyre szabott és csoportos tanácsadással, képzésekkel, előadásokkal, valamint állásközvetítéssel is.
Célunk megteremteni a közvetlen kapcsolatot a pályaválasztás előtt álló fiatalok és a különböző szakemberek között, akik meglévő tudásukkal, saját tapasztalatok megosztásával segíthetik a döntés előtt álló fiatalokat. Nemcsak a pályakezdőkre igyekszünk hangsúlyt fektetni, különböző ingyenes, nyílt előadásokra, beszélgetésekre várjuk mindazon fiatalokat, akik tudatosan szeretnék megtervezni karrierjüket. Mindemellett összedolgozunk számos iskolával, egyesülettel, intézménnyel. Megcélozzuk a nagyobb diákcsoportokat is, akiket rendszerint szakmai terepszemlére hívunk egy, a diákok szakterületéhez kapcsolódó cég vagy intézmény valódi munkakörnyezetébe.
A folyamatos események mellett állásközvetítő weboldalt is működtetünk, amihez decembertől elérhető a hozzá társított applikáció is. Ajánljuk figyelmébe a Hargita Hazavárt nemcsak a munkát keresőknek, hanem pályakezdőknek, fejlődni vágyóknak is a különböző blogokat, pályázati lehetőségeket, felméréseket és egyéb közérdekű információkat.
A következő oldalakon megismerkedhetsz részletesebben a Hargita Hazavár Karrieriroda eddigi tevékenységével, és bátorítunk arra, hogy keresd fel weboldalunkat és kövess minket a különböző közösségi média felületeken is, hogy ne maradj le az ezután következő eseményekről.
Élj a kínálkozó lehetőségekkel, tervezd tudatosan a jövőd!